4. Küzdelem a hivatalos elismertetésért Az 1982-ben fordulat állt be a sportág fejlődésében. Egy csepeli szállítási vállalt éttermében megrendezett Országos Egyéni Bajnokság szünetében a résztvevő klubok vezetői tanácskozást tartottak, melynek témája a sportszövetséggé válás és az ehhez szükséges belső struktúra kialakítása volt. A témát a házigazda klub vezetője, Horváth Imre vetette fel, klubvezető társával, Hartmann Lászlóval egyetértésben. Értékelték az asztali-labdarúgás helyzetét és megfogalmazták a közeljövő tennivalóit. Horváth megérezte a pillanatot, hogy a még csupán informális közösségként működő gombozó társadalom szeretne formális szervezetként működni, amit nem lehet tovább halogatni. Az ország meghatározó klubvezetői jelenlétében felvázolt programbeszéde tetszést aratott. Ezt kihasználva az új feladatokhoz új vezetőség megválasztását javasolta a jelen lévő nagybeteg Balogh László és az inaktív vezetőtársa, Csánki Csaba helyett. Mivel mindenki bólintott, Horváth megragadta az alkalmat és Hartmann Lászlót javasolta az ideiglenes szövetség vezetőjének. Hartmann viszont, látva aktivitását, Horváth Imrét javasolta szervező titkárnak. A vezetőség egyhangúlag rábólintott. Az elnök - titkári páros jó csapatnak bizonyult. Horváth gyártotta az ötleteket, kitalálta a célok megvalósításához szükséges megoldásokat, Hartmann pedig engedélyt adott mindezek megvalósítására és tekintélyt parancsoló személyiségével biztos hátteret adott a titkár munkájához, aki ettől szinte szárnyakat kapott. Legelsőként támogatók után kellett nézni a szervezési feladatok költségeinek biztosítása érdekében. A Hermes ÁFÉSZ-ban sikerült az ideális partnert megtalálni, ahová a titkár tömegesen léptette be a gombozókat szövetkezeti tagnak. Az ÁFÉSZ cserében pedig asztali-labdarúgó szakosztályt alapított a szövetkezet sportkörében, amit olyan nagyvonalúan finanszírozott, hogy a szerveződő szövetség költségeinek nagy részét is biztosítani lehetett a költségvetésből. A következő lépés a sporthivatal megkeresése volt. Sajnos hamar kiderült, hogy a gombozókat nem tekintették tárgyalópartnernek, hiszen vezetőjük nem képviselt semmilyen formális szervezetet. Elkezdődött hát egy sportegyesület megszervezése. Ekkor 1986-ot írtunk. A megalakulás nem is váratott sokáig magára, helyszíne a Hermes ÁFÉSZ pinceklub helyisége lett. Horváth beszerezte a kerületi tanács igazgatási osztályáról a szükséges papírokat, a rendőrségtől a saját erkölcsi bizonyítványát és meghívta az ország összes klubjának vezetőjét. Mai szemel áttekintve a megalakulás körülményeit, teljes jogi káosz jellemezte a történteket. Az egyesületet magánszemélyek alakították, de végül a tagjai a gombozó klubok lettek. Volt itt tag sportegyesület, kultúrház, iskolai sportkör, akik évi 1.000.-Ft tagdíjat határoztak meg maguknak. A tanácsot nem különösebben érdekelték a megalakulás körülményei és bejegyezte a Budapesti Asztali-labdarúgó Egyesület névvel alakult új sportszervezetet. Ezzel a világon elsőként alakult gombfocizás céljából sportegyesület. Elnökké Horváth Imrét választották, aki ez által egy bújtatott országos szövetség vezetője lett. Immár "sportvezetőként" ismét felvette a kapcsolatot a sporthivatallal, ahol addigra már új szelek fújdogáltak. Kiderült, hogy több sportág magyarországi művelői is megkeresték a hivatalt szövetségalakítási elképzeléseikkel, csak hát a kialakult rendet nem lehetett megbontani. Abban az időben csak olyan sportágat lehetett szervezetten művelni, amire az állam engedélyt adott. Ezek a pártpolitika alapján kiválasztott sportágak voltak, amelyeknek az állam rendelkezésére bocsátotta a szükséges pénzeszközöket is, viszont igényt is tartott az elnök és a főtitkár kinevezésére. Ebbe a rendszerbe nem lehetett csak úgy betörni, ezért a Szabadidősport Főosztály azt a megoldást találta ki, hogy egy gyűjtőszövetséget tervezett létrehozni a nagy tömegek által játszott, de hazánkban sportként el nem ismert tevékenységek számára. A tervek szerint ide tartoztak volna a gombfocizókon kívül például a biliárdosok és a sporthorgászok is. Végül a sporthivatallal kapcsolatban táplált illúzióknak azzal lett vége, hogy leváltották az új sportágak integrálásával foglakozó illetékest és az ügy ezzel a hivatal részéről el volt intézve. Közben tovább zajlottak a bajnokságok, melyek eredményit egyre gyakrabban sikerült becsempészni az újságok tudósításaiba. Először csupán kuriózumként. Majd rendszeresebben, de csupán az apróbb hírek közé tölteléknek. Később átfogó cikkek, részletes tudósítások is napvilágot láttak, legvégül pedig a sportsajtó is leközölte a legnagyobb események eredményeit és televízió is adott évi egy - két alkalommal összefoglalót. Mindez persze jót tett a játék ismertségének és elfogadottságának. Jó húzásnak bizonyult Horváth ötlete, aki országjárásba kezdett néhány lelkes társával és bemutatókat tartottak a legkülönbözőbb helyszíneken és alkalomból. Ennek hatására nem csupán a játék ismertsége javult, hanem igen nagyszámban kerültek elő a játék szerelmesei, sokszor egy egész működő baráti társaság formájában. Szintén jó szolgálatot tett Horváth Imre által ekkoriban, a világon elsőként Budapesten megnyitott Gombfoci Szaküzlet, ahol nem csupán vásárolni lehetett, hanem tájékozódni az asztali-labdarúgás minden kérdésében. Gyakorlatilag információs szolgálatként funkcionált a Jókai utca 21. szám alatti pincehelyiség. A sok bemutató és a játék körül szokatlanul nagy hírverés, a lapok által megírt versenyeredmények, néhány rádió és TV riport, becsalogatták az embereket a szaküzletbe. Horváth pedig fogadta őket és váltogatta szerepét. Hol eladóként, hol az általuk rendezett versenyekkel kapcsolatban felvilágosító informátorként, ha kellett a játék szabályait, eszközeinek helyes használatát tanítóként, tevékenykedett. Ha pedig egy baráti társaság toppant be azzal, hogy be szeretnének kapcsolódni a versenyszerű gombozásba, akkor a pincehelyiség szövetségi irodává változott. Leginkább arra volt büszke, hogy a tőle távozó ismeretlen vevők, érdeklődők, elégedettségük jeleként kézfogással köszöntek el tőle, ami ugye egy átlagos boltban nem szokás. A ma létező hazai és külföldi klubok jelentős részének a szervezett versenyzéshez vezető útja a Jókai utcán keresztül vezetett.