A sportág története - II.fejezett
Legény Tamás 2006.07.12. 15:51
2. Balogh László életműve
Balogh László neve összeforr a szervezett gombfocizás kialakulásával. Klubját 1944-ben szervezte meg Pécsett. Foglalkozására nézve szabó mester volt, aki szenvedélyesen szeretett gombfocizni. Személyiségének varázsa, a játékba vetett hite magával ragadta környezetét, megszállottsága pedig tiszteletet parancsolt a hivatalos szervek részéről. Jövedelmének igen jelentős részét a köré csoportosuló fiatalok segítésére, illetve más városokban működő gombozó társaságok felkutatására, a velük való kapcsolattartásra, találkozók finanszírozására fordította. Kiváló szervező volt. Különösen az 50-es, 60-as években volt a legaktívabb. Fáradhatatlanul kereste a kapcsolatot országszerte, az egymástól elszigetelten játszó baráti körökkel és beszervezte őket a versenyszerű gombozásba. Sőt, még külföldi gombozó partnereket is talált, akikkel - megbízott szövetségi kapitányként - liga-válogatott találkozókat szervezett. Teljesen felpezsdítette előbb a pécsi, majd az országos gombozó életet. Tanítványainak elintézte, hogy a Zsolnai Művelődési Házban tarthassák az edzéseket. A patinás épület hamar a gombozás főhadiszállásává, később pedig nagyszabású versenyek helyszínévé vált. Kijárta, hogy a vasutasok csapata - a Pécsi VSK - befogadja a gombfocistákat. A számukra biztosított szakosztályi keretek között folyó tevékenység azt jelentette, hogy mint vasutas sportolók, ingyen utazhattak vonaton országszerte. Balogh László állandó levelezésben állt a klubokkal, a külföldiekkel is. Gomb Sport címmel híradót szerkesztett, amit stencilezve sokszorosított, majd szétküldött a klubok részére21. Jó játékos volt, de számára a nevelés, a gombfoci másokkal való megszerettetése mindennél fontosabb volt. Egész generációk nőttek fel a szárnyai alatt. Még megszámolni sem könnyű a tanítványai, illetve a klubja által nyert bajnoki címek sokaságát. Balogh László kezei között nőtt fel a négyszeres világbajnok Szendrey Tibor is, aki végül 2000-ben kiérdemelte az Évszázad Játékosa címet. Végül teljesült Laci bácsi nagy álma: 1996-ban megélte a sportág első világbajnokságát. A járni is alig tudó csupa szív ember felhozatta magát Budapestre és láthatta Szendrey Tibor sporttörténeti győzelmét. A döntő után könnyes szemmel ölelte meg egykori tanítványát. Sajnos egy hónapra rá elhunyt. Halála óta minden évben egyperces néma vigyázzállással adózunk emlékének, a róla elnevezett nemzetközi versenyen. Sokan azóta is példaképükként őrzik emlékét szívükben.
|