Klub menü
 
Magyar Bajnokság
 
Angol Bajnokság
 
Spanyol Bajokság
 
Német Bajnokság
 
Holland bajnokság
 
Nemzeti 11 Bajnokság
 
Letöltések
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A gombfoci története
A gombfoci története : A sportág története - II.fejezett

A sportág története - II.fejezett

Legény Tamás  2006.07.12. 15:52

A versenyrendszer kifejlődése

3. A versenyrendszer kifejlődése A nagy sikerrel megrendezett I. Budapest Bajnokság jelentős változást hozott a versenyszerű játékkörülmények tekintetében. Teljesült sokak vágya, hogy végre semleges körülmények között, egységes szabályok alapján lehetett játszani. Persze semmi sem ment simán. A legnagyobb viták a játékszabályok körül voltak. Azonban a többség végül mindig döntött valamit, amit mindenki kénytelen volt elfogadni. Ebből aztán lettek sértődések, kiválások, de a játék végül is haladt a maga útján. A Budapest Bajnokságra nevezett 200 induló nem csupán a felfokozott érdeklődést jelző örömhír volt, hanem figyelmeztető is egyben, hogy aki ilyen versenyt akar a jövőben rendezni, annak fel kell készülni teremmel, pályákkal, meg lebonyolító képességekkel, mert különben ismét úgy járhat a rendező, hogy az 1958. évi bajnokságot a tervezett egy hétvége helyett 1959. februárjában fejezi be. Ettől aztán kissé megszeppentek a rendezéssel kacérkodók és csupán 1961. januárjában került sor a II. Budapest Bajnokságra. Ismét nagy érdeklődés mellett, 132 induló részvételével. Ugyanebben az évben már Országos Egyéni Bajnokságot is rendeztek, amit Tóth Ferenc Pécsi VSK versenyző nyert meg. A ma is működő versenyrendszer formája 1963-ra teljesedett ki az Országos Csapatbajnokság megrendezésével. A győzelmet a pécsiek előtt akkori fő riválisuk, a Váci Forte csapata nyerte, Pfliegel Tibor, Teknős Károly, Zentel Róbert és Zentel György összeállításban22. Ettől az időponttól kezdve a mai napig folyik bajnokság évről évre, megszakítás nélkül. Tekintettel arra, hogy egy - egy verseny csupán egy hétvégére szorítkozott, a klubok a köztes időt saját meghívásos, de többnyire nyílt versenyeikkel töltötték ki. Később ezek a versenyek képezték a minősítés szerzés lehetőségét, melynek rendszerét Csánki Csaba dolgozta ki, a sakk pontszámításához hasonló elvek alapján. Szinte minden nagyobb klubnak meg volt a maga jellegzetes versenye. Például az Úttörőstadionnak a Húsvéti Torna, a komáromiak a Duna Kupát rendezték meg évente, a pécsiek pedig a Mecsek Kupát. Évente átlag 15-25 országos eseményre is sor került. Később sajnos a gombozás nagy öregeinek (Soós András, Papp Gyula, Velkovits Mihály, Teknős Károly, Balogh László) elhunytával elszaporodtak a róluk elnevezett emlékversenyek. Miután megjelentek az első támogatók a gombozóknál is, ezért divattá vált a szponzorról elnevezett verseny. Közülük a legrangosabb a HORI Gombfoci Szaküzlet által támogatott HORI Kupa lett, ahol rendszeresen a legnagyobb létszámú nemzetközi mezőny gyűlt össze a jó szervezés és az értékes tárgyjutalmak hatására. A mezőny pedig sokszor erősebb volt, mint egy világversenyen.

 
Az előző hét csapata

Honvéd

Hiába került kétszer 2 gólos hátrányba a Honvéd az erejét mutattja, hogy mind a kétszer forditani tudott

 
Az előző hét játékosa

Kerekes Zsombor (DVSC)

Remek játszott de mind hiába a csapata kikapott. 2 meccs 3 gól nem rossz arány. 

 
Az előző hét edzője

Váncsodi Viktor

 Remekül felkészítette csapatát de a védelemnek még javulni kell.

 
Előző mérközések

MTK-Kaposvár 4-4
Kaposvár-MTK 1-1
MTK-FTC 4-5
Kaposvár-FTC 0-3
FTC-Kaposvár 5-4
FTC-MTK 2-2
DVSC - Honvéd 2-3
Honvéd-DVSC 4-2

ETO-FTC 4-3
FTC-ETO 6-2
Újpest - DVSC 3-4
Honvéd - Újpest 1-0
Újpest - Honvéd 2-4
DVSC - Újpest 3-3



 
Legfrissebb eredmények

2008.01.20.

 ETO-FTC 4-3
FTC-ETO 6-2

Újpest - DVSC 3-4
Honvéd - Újpest 1-0
Újpest - Honvéd 2-4
DVSC - Újpest 3-3

 
Következő mérközések

 

 

 
Naptár
2025. Április
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 
Hányan jártak itt?
Indulás: 2006-06-02
 
Cset
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros